​Egyes tudósok szerint a „tudatelmélet” – az a képesség, mellyel „leolvassuk” embertársaink tudattartalmait, vagyis „mentalizálunk” – négy éves kor körül alakul ki, és szándékos erőfeszítést igényel. Mások viszont azt állítják, hogy a mentalizáció képessége velünk született automatizmus, mely nélkül már egész kiskorban elveszettek lennénk a társas interakciókban. Kovács Ágnes Melinda, az MTA Pszichológiai Kutatóintézete (MTA PKI), a Közép-európai Egyetem Kognitív Pszichológiai Kutatóintézete (CEU), Téglás Ernő, az MTA PKI, a CEU és Ansgar Denis Endress, a Massachusetts Institute of Technology kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy felnőttek és kisbabák automatikusan tekintetbe veszik-e mások vélekedéseit.



































A labda, a törpe és a paraván
Nem egy krimi címét olvassák, hanem egy szellemesen kitalált kísérlet eszközeit soroltuk fel, melynek segítségével félévesnél alig idősebb kisgyerekek gondolkodási folyamata is megfigyelhető. A vizsgálatokban felnőttek és csecsemők ugyanazokat a rövid rajzfilmeket néztek, melyeknek szereplői egy törpe, egy labda és egy paraván volt. A labda időnként begurult a paraván mögé, így eltűnt a szem elől. Míg a labda a paraván mögött volt, a törpe elhagyta a helyszínt. A film ezután többféleképpen folytatódhatott. Az esetek egy részében a törpe távollétében a labda elhagyta a terepet és többé nem tért vissza, míg máskor rövid helyváltoztatás után visszatért a paraván mögé. Mikor a törpe visszajött, a paraván ledőlt. A felnőttek feladata az volt, hogy a lehető leghamarabb megnyomjanak egy gombot, ha meglátják a labdát a paraván mögött. A pszichológiában jól dokumentált jelenség, hogy elvárásaink befolyásolhatják viselkedésünket. Tehát ebben a helyzetben, ha úgy gondoljuk, hogy a labda ott van a paraván mögött, hamarabb észrevesszük a jelenlétét, mint ha úgy gondoljuk, hogy nincs ott, és mégis ott találjuk. A vizsgálat újszerűsége abban a kérdésfelvetésben állt, hogy vajon a másoknak tulajdonított elvárások is lehetnek-e hasonló hatással.

Mire jó ez nekünk?
A kísérletből levonható következtetés tehát így szól, mondja Kovács Ágnes: „Gyors döntési helyzetben mások tudása még akkor is hatással lehet a viselkedésünkre, ha az saját ismereteinknek ellentmond. Ennek van jó és van rossz oldala is. Egyrészt mások tudásának gyors, akarattalan feldolgozása ellentmondhat egyéni döntéseinknek és ez disszonanciát okozhat. Másrészt viszont evolúciós előnyökkel jár, hiszen a szociális csoportok összetartozásának, együttműködésének alapját képezi.” A magyar kutatónő egy hétköznapi példával is illusztrálja a jelenséget: „Ha látjuk, hogy egy gyalogátjárónál valaki nem abba az irányba néz, ahonnan egy jármű közeledik, automatikusan azt gondoljuk, hogy nem tud erről a veszélyről, ezért valószínűleg megpróbáljuk megakadályozni, hogy lelépjen. Másodpercek leforgása alatt nemcsak kiszámoljuk a másik vélekedését és előrevetítjük a viselkedését ez alapján, hanem a saját viselkedésünket is módosítjuk ennek függvényében. Ezen „elmeolvasó” képességünk nélkül a társas interakció szinte elképzelhetetlen, vagy legalábbis nagyon nehézkes.”

Hova tovább?
Ez év januárjában a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Science-ben is napvilágot látott tanulmány szerzőinek eredményeit – azaz, hogy már héthónapos csecsemők is képesek a mások tudását figyelembe venni, ami lehetővé teszi a hatékony szociális interakciókban való részvételt, valamint hogy ez egy látszólag automatikus folyamat – még további vizsgálatok követik majd. Aktuális vizsgálatainkban újabb technológiákat is használunk – szemmozgás-követő gépeket vagy agyi képalkotó eljárásokat. Például egy szemmozgás-követő technológia olyan a vizsgálatokban lehet fontos, ahol a vizsgálati személyek többszereplős animációkat néznek, és arra a kérdésre keressük a választ, hogy egyidejűleg hány személy vélekedését vagyunk képesek követni.”

A törpe, a paraván és a labda esetében ez így néz ki: egyes esetekben a törpe és a vizsgálati személyek tudása a labda helyéről meggyezett – a labda ott volt, ahova a törpe és a vizsgálati személyek látták bemenni vagy kigurulni. Máskor a törpe tudás hamissá vált, mert míg ő távol volt, a labda elgurult onnan. A felnőttek, akik nem tudták, mire is megy ki a kísérlet, nemcsak akkor voltak gyorsabbak a labda észrevételében, amikor úgy gondolták, a labda a paraván mögött van, hanem akkor is, amikor csak a törpe gondolhatta úgy. Ebben az a meglepő, hogy a vizsgálati személyek nem pusztán a saját tudásuk alapján oldották meg a feladatot, hanem figyelembe vették a rajzfilmfigura ismereteit is a helyzetről, jóllehet erre senki nem kérte őket, és a feladat megoldásához sem volt rá szükség. A csecsemők ugyanezeket a filmeket nézték, és bár ők nem nyomogattak gombokat, a figyelmük hosszabban fennmaradt olyan esetekben, amikor a labda nem volt a paraván mögött, és ez ellenkezett a törpe elvárásaival. Tehát, ők is figyelembe vették a rajzfilmkarakter tudását a helyzetről.