Mayer Máté pszichológus, családterapeuta saját tapasztalatán keresztül közelít a témához. Elmondja, hogy a családi viszályt örökölni is lehet… Ő maga olyan légkörbe született bele, ahol az unokatestvérek nemcsak nem beszéltek egymással, de nem is tudtak egymás létezéséről, mert az anyai nagymama – egy igazságtalannak vélt esemény miatt – megszakította a kapcsolatot saját családjával. Hosszú évekkel később, amikor a nagyszülők már meghaltak, egy esküvőn kezdtek el közeledni egymáshoz az unokatestvérek; majd egy temetés hozta újra össze a feleket. Furcsa és paradox helyzet, de a perpatvarok és a nagy kibékülések színtere is gyakran egy hasonló rituális családi esemény. Tennessee Williams, Macska a forró bádogtetőn című drámájában is egy hétköznapinak mondható testvérharc folyik. Egy gazdag apa, egy alárendelődő anya, törtető örökösök és öröklődő sorsok vannak porondon. Tennessee Williams azt az állapotot vázolja fel, amikor már nem sikerül tartani a családi illemkódex szabályait és a gyűlölet bontogatja a rokonok közti láthatatlan válaszfalakat. Maró gúny, cinizmus és alkohol van az eszköztárukban, ami nem vezet megoldáshoz még akkor sem, ha néhány őszinte pillanatot meg is élnek a marakodás közben.

Kilépés a kapcsolatból

A családterápiás gyakorlatban rengeteg olyan esetet ismerünk, ahol a konfliktusokat a kapcsolat megszakításával próbálják „megoldani”. Az is jellemző, hogy a kapcsolati blokk több nemzedéken húzódik végig. Murray Bowen, a transzgenerációs családterápiás iskola egyik alapítója ezt a „bevett” konfliktuskezelési módot cut offnak nevezi. Vannak, akik a fizikai tálságot növelik meg – például messzire költöznek –, másoknak elég, ha csak nem szólnak egymáshoz, mondja Mayer Máté. A terapeuta szerint egy öröklési szituációban könnyen aktiválódnak elfojtott érzelmek, ugyanis a pénzhez sok mindent társítunk: szeretetet, biztonságot, hatalmat. Az örökösödési vita alapja az lehet, hogy korábban a haragot nem lehetetett kimondani, nem volt megengedett, „jó testvérnek” kellett lenni. Ha a haragnak nincs legális útja egy családban, akkor csak lappang, és amikor a tekintélyszemély már nem él – aki a fortyogó láboson a fedő –, akkor kibugyognak a feszültségek.

Fórián Szabó István pszichiáter szerint az örökösödésen való marakodás hátterében sokszor egyfajta torz, kisiklott gyászreakció is meghúzódhat. Egy szeretett személy végleges eltávozása olyan (anyagiakban voltaképp kifejezhetetlen) veszteséget és űrt hagyhat bennünk, amivel nem könnyű együtt élni. Hiszen az elvesztett személy halálával nem egyszerűen magunkra maradunk, hanem kisebb-nagyobb mértékben magunk is megsemmisülünk. És ez a regresszív, veszteségekre érzékenyített állapot könnyen aktiválhatja bennünk a lappangó, már régen elfelejtettnek hitt testvéri féltékenységeket, irigységet. Bár ezek sem „szép” vagy „illendő” érzések, még mindig könnyebb érzelmileg fontossá lett tárgyakon, pénzértékben kifejezhető dolgon marakodni, mint szembenézni azzal, ami végleg és visszahozhatatlanul elveszett. Persze ez nem segít az érzelmi veszteségen, hiszen az így nem feloldható. Inkább csak odébb tolja, kikerüli, másféle haragokat ültet a helyébe, rombolva a megmaradt kapcsolatainkat; ezért is tekinthető kisiklottnak egy ilyen veszekedős útra terelődött gyászreakció. Viszont ha sikerül – gyakran csak külső segítséggel – szembenézni és megbirkózni a veszteséggel, az egy csapásra helyre teheti a dolgokat: méltányossághoz és megbékéléshez segítve az itt maradottakat.

Nem feltétlenül kell vagyontárgynak lenni az örökségnek ahhoz, hogy vita alakuljon ki. Lehet akár egy családi ereklye is, ami a szülő szeretetét szimbolizálja, teszi hozzá Mayer Máté. Talán annak a kimondása is megtörténik az osztozkodással, hogy te kaptad a nagyobb szeletet, „te mégis jobb vagy, téged szerettek jobban”.

Ez nekem jár!

Az örökséggel kapcsolatban rendszerint a házastársak is beleszólnak az osztozkodásba, és esetleg épp ők szítanak viszályt a testvérek közt. Ha anyagi gondokkal küzd az egyik testvér, és a másik javára le is mondana, de ott a házastársa, aki ezt igazságtalannak találja, és bujtogatóvá válik. Böszörményi Nagy Iván, a világhírű családterapeuta a transzgenerációs sérelmeknek azt a fajtáját, amikor valaki úgy érzi, hogy nem kapta meg a szüleitől azt, ami „jár neki”, és ezért később a saját életében ezt valakin „be akarja hajtani”, negatív jogosultságnak nevezi. Egy örökösödési vita kapcsán könnyen aktiválódhat ez a séma. Érthető, hogy a férjek, feleségek is érvényesíteni akarják jogaikat, netán arra biztatják a házastársukat, hogy hozzájuk legyen lojális, ne a testvérhez vagy a szülőhöz. A kétféle identitás egymással össze nem egyeztethető, és ilyenkor az örökös válaszút elé kerül: valakivel fel kell vállalni a konfliktust.

A családterapeuta azt is elmondja, hogy a régebben működő nagycsaládban kevesebb örökösödési konfliktus került a felszínre. Egyrészt azért, mert pontosan tudni lehetett, ki mit fog örökölni a családi hierarchia szabályrendszere szerint, másrészt az örökség valahogy mégis egy közösségben maradt. A szülőkhöz, a testvérekhez való lojalitás erősebb identitást adott, mint manapság, a nukleáris családban, ahol az az erősebb identitás, hogy valakinek a férje vagy felesége vagyok.

 

Haragudni szabad

Ha a minden emberi kapcsolatban időről-időre fellépő konfliktusoknak, nézetkülönbségeknek van természetes levezetési útja, ha a sérelem kibeszélhető – mert erre van minta a családban –, akkor a cut off megelőzhető. Ahol a harag megengedett és kifejezhető érzés, ott nem mérgesedik el a helyzet, meg lehet találni a köztes utat, mondja a családterapeuta. A kapcsolat megszakítása a legrosszabb forgatókönyv. Azt jelzi, hogy nincs eszközöm a helyzet megoldására, ezért inkább elmegyek. A baj csak az, hogy aki kilép, viszi magával a konfliktust is. Persze van olyan, hogy a kilépés a kisebbik rossz, például egy bántalmazó kapcsolatban, de később ehhez a problematikához is újra vissza kell térni. 

Minden kapcsolati konfliktusnak van jó rendezési terepe, állítja Mayer Máté. A boweni iskola egyik alapvetése, hogy a megszakított kapcsolatot újra fel kell venni, mert a kilépéssel nem oldódik meg a konfliktus, csak jegelődik, de ugyanúgy hat a háttérben az illető életére, személyiségére. A családterapeuta szerint a feszültségek levezetésére, a kapcsolat rendezésére még akkor is van mód, amikor az egyik fél már nem él. Ilyenek a pszichodráma eszközei, vagy például a Gestalt-terápia „üres szék” módszere.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Üres szék módszer

Az üres szék technikával lefolytathatunk egy képzeletbeli beszélgetést valakivel, akivel konfliktusunk van. Őszintén kimondhatjuk érzéseinket, majd a másik helyébe ülve reagálhatunk is rá. Csak a fejünkben élő személlyel lehet ilyenkor felvenni a kapcsolatot, de valójában a konfliktus is a fejünkben él és hat ránk. Krízisben levőknél is használható a módszer, ha egy elhunyt személy segítségét kéri a krízisben levő az üres szék módszerével. (Mit mondana, milyen tanácsot adna?) A perspektíva kitágul, a fókusz áttevődik, lazul a krízis szorítása.

A sértett, egymástól eltávolodott felekben gyakran van vágy a rendezésre, de ez nem realizálódik, mert a keserűség, a félelem, a büszkeség vagy a harag az erősebb. Fontos, hogy a terápiában ne a régi sérelmekről beszéljünk, ne a másikat vádoljuk, hanem a legmélyebb érzéseinkről legyen szó: arról, hogy talán „nem vagyok elég jó?”, hogy „engem nem lehet szeretni?”.  Az érzések közvetítésével már elvettük a támadó élt, hiszen ezek ellen sem védekeznie nem kell a másiknak, sem támadási felületet nem ad. A hétköznapokban, ha valami fáj, akkor a másikat vádoljuk, és nem a bennünk zajló folyamatokról, érzésekről beszélünk. Ritkán mondjuk ki, hogy „nagyon haragszom rád, de attól még szeretlek”. Ha ezeket az érzelmeket terápiában sikerül átmozgatni, nagyon megható történetek kerekednek ki. Kiderül, hogy sérelmek miatt lehet bocsánatot kérni és meg is lehet bocsájtani, mondja a családterapeuta.