cikk_oszton | megoldas-benned-van

Mit súgnak az ösztöneink? - HVG Pszichológia Extra

Az ember szívesen definiálja magát tudatos lénynek. Van rálátása a világra és önmagára, reflektál a külvilágban és a saját szervezetében zajló eseményekre, valamint értelmezi azokat. Elvileg racionálisan. De vajon tényleg az eszünkre hallgatunk? És mennyire befolyásolnak minket az ösztöneink?

Ha ösztönről beszélünk, ahányan vagyunk, annyiféleképpen értelmezzük. Néha pejoratív jellege kerül előtérbe, és az „állatias” szinonimájaként emlegetjük, máskor pedig épp ellenkezőleg, az ember magasabb rendű képességei közé soroljuk, mint a megérzés vagy az intuíció. A költöző madarak vonulásától kezdve a csimpánzok egymást kurkászó ceremóniáján át az ember bonyolult párválasztási szokásaiig sok mindent nevezünk ösztönnek.
Az értelmezési kuszaságban napjaink egyik legfiatalabb tudományága, az evolúciós pszichológia integrációra törekvő magyarázata rak rendet. E szerint az ösztön a viselkedés genetikailag programozott eleme, illetve indítéka, amelynek egy része merev, a tapasztalás által nem módosítható, mint például a kisbaba sírása és a szopóreflex, más része azonban rugalmasan alkalmazkodik a környezeti hatásokhoz. Ilyen többek közt az „anyai ösztön”, mely tanult és öröklött elemeket is tartalmaz (Dr. Bereczkei Tamás: Evolúciós pszichológia)

Sikerre kódolva
Carl Gustav Jung, aki a tudattalan feltárását tartotta a személyiségfejlődés legfontosabb elemének, egyenesen azt állítja, hogy minél tudatosabb és bonyolultabb az ember, annál kevésbé képes az ösztönök követésére, és ez a „tudat elhajlásához”, vagyis pszichés rendellenességekhez vezet.
Dr. Hendrie Weisinger a Zseniális ösztöneink című könyv írója – aki nemcsak kutató, de gyakorló pszichoterapeuta is – a kérdést a másik oldalról megközelítve azt a meglepő kijelentést teszi, hogy ha többször hallgatunk megérzéseinkre, sikeresebbek és boldogabbak leszünk. Ösztöneink kiállták az idő próbáját, hiszen évmilliókon át biztosították az emberiség túlélését. A civilizált ember azonban egyre inkább elnyomja magában ezt a képességet és a rációt helyezi előtérbe, amitől sem boldogabb, sem harmonikusabb nem lesz.
Weisinger szerint ősi ösztöneink megfelelő eszközöket adnak a kezünkbe ahhoz, hogy megőrizzük egészségünket, biztosítsuk boldogulásunkat, javítsuk társas kapcsolatainkat, vagy például fokozzuk kreativitásunkat. Közös tulajdonságuk ezeknek az ösztönöknek, hogy egy speciális túlélési probléma megoldására alkalmasak, minden egészséges emberi lény rendelkezik velük, kialakulásukhoz nem kell tudatos erőfeszítés vagy tanulás, alkalmazásuk pedig tudattalan folyamat.

A boldogulás ösztönei
1. Menedékkeresés: Az életben maradáshoz elengedhetetlen, hogy képesek legyünk kiválasztani azt a környezetet, ahol biztonságban érezzük magunkat. A civilizált embernek már nem a túlélés a célja, hanem hogy minél harmonikusabb közegben élhessen. Ha tartósan szorongunk egy munkahelyen vagy egy párkapcsolatban, ideje felébreszteni alvó ösztöneinket, és ideálisabb menedéket keresnünk. Bonyolult detektálási folyamat az új „élőhely” kiválasztása, és ebben az érzelmeknek óriási szerepe van. Osztva, szorozva, statisztikai alapon mérlegelve – érzelmeinket kizárva – csak egyoldalúan dönthetünk. Új vizekre evezve azonban, nem csak az a kérdés, hogy jól érezzük-e magunkat, hanem az is, hogy mennyire inspiráló, mennyi lehetőséggel kecsegtet az új helyzet. A józan észérvek sokszor maradásra ösztönöznek akkor is, ha már számos negatív érzelmünk és fizikai tünetünk van, de ez gyakran csapda. Ha helyesen akarunk dönteni, hallgassunk jobban testünk üzeneteire és érzéseinkre!

2. Segítségkérés: Sebezhetőek vagyunk, ez minden élőlény természete. Felnőttkorban segítségkérési ösztönünk háttérbe szorul. Egyrészt azért, mert félünk a visszautasítástól, másrészt azért, mert ezzel gyengeségünkre hívjuk fel a figyelmet, így kényelmetlen helyzetbe kerülünk. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy mind a magánéletben, mind az üzletiben hamarabb és kisebb veszteség árán ér célt az, aki felvállalja sebezhetőségét, és nem magányos bozótharcosként próbál megküzdeni az „elemekkel”. Merjünk tehát kérni, és merjünk gyengék lenni!

3. Gondoskodás: A segítségkérés és a gondoskodás ösztöne kart karba öltve járnak. A síró csecsemő hangja azonnali, mérlegelés nélküli segítségnyújtásra ösztökéli az anyát. Tágabban értelmezve azonban a versengéssel – amely szintén belénk kódolt ösztön – éppen ellentétes. Ha nyerő-vesztes szituációban gondolkozunk, talán jobban megéri nem tudomást venni támogatási késztetésünkről és önös szempontjaink szerint cselekedni. A gondoskodásról azonban tudni kell, hogy nagyon hosszú távú befektetés. Vegyük például a szülői feladatokat! Őseink szinte életük minden óráját együtt töltötték, nagyon szoros kapcsolatot ápoltak egymással, ez biztosította a családi összetartást. Ma erre a nap bizonyos szakaiban megtervezett időt szánunk – jó esetben –, de az együttlétek egyre ritkábbak, a kapcsolatok egyre lazábbak. Gondolkozzunk tehát hosszú távon, és lássuk be, gyermekeinkbe, emberi kapcsolatinkba fektetett energiánk a legjobb biztosítéka annak, hogy ne maradjunk mi sem támasz nélkül.

4. Csábítás: A szépség evolúciós szerepe, hogy vonzóvá tegye a megjelenést, biológiai szempontból pedig a természetes szelekció terméke. Ez nem mond ellent a belső értékek fontosságának, de ahhoz, hogy eljussunk a másik mélyebb megismeréséhez, szükséges a figyelemfelkeltő csáberő. A vonzásnak nem a szépség az egyetlen kritériuma, ide tartozik például a humor is. Aki jó kedélyű, szellemes partner, jobb eséllyel vesz részt a párválasztásban és a munkaerőpiacon is. A másikra való odafigyelés és a dicsérő, elfogadó magatartás szintén annak az ösztönös viselkedési repertoárnak a része, amellyel kívánatossá tehetjük magunkat.

5. Együttműködés: Az emberi agy jelentős része azért fejlődött ki, hogy szociális, együttműködési készségeinknek helyet adjon. Ha a neocortex bizonyos területei sérülnek, elsősorban emberi kapcsolataink csorbulnak, sokszor úgy, hogy memóriánk vagy egyéb funkciónk épek maradnak. Együttműködési ösztönünk tehát arra tanít minket, hogy identitásunk megőrzése mellett munkamegosztásban gondolkozzunk és legyünk megbízhatóak. Sem tartós házasság, sem tartós munkakapcsolat nem létezhet saját érdekünk aktuális háttérbe szorítása, mások szempontjainak figyelembe vétele nélkül valamely közös cél érdekében. De mindez csak kölcsönösségi alapon működik.
6. Kíváncsiság: Valamennyi élőlény igyekszik felfedezni és tanulmányozni a környezetét, természetesen bonyolultsági szintjéhez mérten. Emberi viselkedés tekintetében kíváncsiság az is, hogy meglessük a szomszédot, de az is, hogy értelmes lények után kutatunk az űrben. Érdeklődési ösztönünk működésének jelentőségét manapság leginkább úgy érthetjük meg, ha azt nézzük, hogyan járul hozzá életminőségünk javulásához. A természetes szelekció azt részesítette előnyben, aki használta a kíváncsiságon alapuló alkalmazkodóképességét, akár új élőhely megtalálásáról, akár új eszköz létrehozásáról volt szó. Az érdeklődő magatartás fiziológiai változással jár és kimozdítja szervezetünket a komfortzónájából, ezért kettős érzést vált ki bennünk: maradjunk a fenekünkön, vagy kövessük az impulzusainkat? Aki képes élete végéig fenntartani felfedezői magatartását, jobban megismeri önmagát és másokat. Az öregedés és a kíváncsiság összefüggésére vonatkozó szólásról pedig tudomást se vegyünk, mert evolúciós ösztönünk épp az ellenkezőjét súgja: Aki kíváncsi sosem öregszik meg!