cikk_nem_vart_gyermek | megoldas-benned-van

Nem várt gyermekek - HVG Pszichológia Extra

A várandósság időszaka, a születés, a szoptatás, a kisgyermek korai gondozása gyakran idealizált terminusokkal, a boldogság rózsaszín ködébe burkolva jelenik meg a közbeszédben. Pedig a pozitív terhességi teszt – egy közelmúltban végzett nemzetközi kutatás szerint – százból ötvenhat esetben inkább rémületet, mint felhőtlen örömöt vált ki a párokból. Az első reakció persze nem mérvadó, de az ambivalencia sokkal gyakrabban jelen van, mint gondolnánk.

A szülővé válás, amely a nők számára a várandósság kilenc hónapjával kezdődik, a legjobb esetben is krízist jelent, mivel életciklus-váltás történik. Ez – minden szépsége mellett – stresszforrássá is teszi a szülőséget. Amennyiben a gyermek nem kívánt, a szülőkre nehezedő stressz is megnő, és elsősorban ennek van negatív hatása a gyermek fejlődésére, mondja Láng András klinikai szakpszichológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa. A stressz magas szintje ugyanakkor alacsony szülői magabiztossággal és alacsony énhatékonysággal jár együtt, ami összeadódva a szülő-gyerek kapcsolat minőségét rontja le. Vizsgálatok szerint a nem kívánt gyermekek tervezett társaikkal ellentétben alacsonyabb testsúllyal születnek, halálozási arányuk, ha csak kis mértékben is, de az első életévben magasabb, és általában rosszabb képességekkel rendelkeznek. Egy longitudinális kutatás – amely az újszülötteket évtizedekig követi – azt is kimutatta, hogy a két csoport közötti különbség az idő előrehaladtával nő. A nem kívánt terhességből született gyermekek által alapított családok sokkal sérülékenyebbek a hasonló anyagi háttérből érkező, de kívánt gyermekek alapított családjainál.

Hadházi Éva pszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének docense, anya-magzat kapcsolatanalitikus ezt azzal egészíti ki, hogy az utóbbi évtizedekben az orvostudomány, a technika fejlődésének köszönhetően egyre többet tudunk a magzati fejlődésről, így a magzati kompetenciák is lassan bekerülnek a köztudatba. Bár a magzat képességei lehetővé teszik, hogy interakciót alakítsunk ki vele, lelki fejlődését valahogy még ma is hajlamosak vagyunk csak a születéstől komolyan venni. Ennek az is lehet az oka, hogy azok a minőségek, amelyek a személyiség alapját képezik és már az anyaméhben is működnek, objektív módszerekkel igen nehezen vizsgálhatók. Így leginkább csak azokat a magzatot érő hatásokat vesszük figyelembe, amelyek valamilyen jól mérhető, látható fizikai elváltozásokhoz vezetnek, orvosi eljárásokkal, műszerekkel, például ultrahanggal kimutathatóak. A különféle érzelmi behatások, például az, hogy mennyi szeretetet, elfogadást, vagy ennek az ellenkezőjét tapasztalja a magzat – és hogy ezek miként befolyásolják a fejlődési lehetőségeit – meglehetősen bonyolult módszertannal deríthető ki. Sokszor csak esettanulmányok, szubjektív beszámolók révén szerzünk tudomást az élményekről, ami nagyon fontos ugyan, de nem meríti ki a tudományos vizsgálódás kritériumait.

Akarlak is meg nem is
A kapcsolatanalitikus gyakorlati tapasztalatai szerint a gyermekvállalás nem feltétlenül alakul zökkenőmentesen még akkor sem, ha a szülővé válás tervezett, mert a kisbaba „nem jókor” érkezik, „nem a megfelelő párkapcsolatban”, vagy ha mégis, „túl hamar”. Ilyenkor a pár elbizonytalanodhat, esetleg kétségek gyötrik, hogy mi legyen a baba sorsa. Ha úgy döntenek, hogy maradjon, jó esetben képesek olyan energiákat mozgósítani, amellyel át tudják rendezni az életüket és a történet pozitív fordulatot vesz: nagyon érzékeny, odaadó szülőkké válnak. Előfordul olyan is, hogy az egyik fél jobban akarja, a másik kevésbé, s már az is nehézséget okoz, hogy konfrontálódjanak az érzéseikkel.

Ha a „nem akarás” hosszabb ideig fennáll, akár a teljes várandósság alatt, az mindenkire nézve megterhelő: a babára, az anyára és az apára. A magzat elutasításához az anya részéről gyakran kapcsolódik lelkiismeretfurdalás, szorongás, feszültség, amelyek rizikótényezők. Ha az anya stresszes állapotban van, a méh vérellátottsága nem optimális, kifehéredik, „elsápad”, s így kevesebb oxigén jut a babának, míg ha az anya ellazult, nyugodt, a vérellátás fokozódásával javul az oxigén- és tápanyagellátás. Pozitív emóciók megélésekor örömhormonok szabadulnak fel az anyában, amelyek eljutnak a babához is. Ha a kismama nem tudja elfogadni, nem tud szeretetteljes érzéseket közvetíteni a magzata felé, semmi nem írja felül a babában a negatív hatásokat. Egy ilyen nehezített kezdés után, a születést követően is gyakrabban fordulnak elő komplikációk, zökkenők a szülő-gyermek kapcsolatban.

Tudattalan félelmek
A tudattalan „nem kívánás” zavaró tünetek formájában is megjelenhet már a várandósság ideje alatt – mondja Hadházi Éva –, amelyek túlmutatnak a természetes velejáróknak tekinthető és főként az első trimeszterre jellemző émelygésen, hányingeren, aluszékonyságon. A háttérben az anyasággal kapcsolatos tudattalan félelmek, transzgenerációs problémák, rendezetlen női szerepek, női identitásproblémák állhatnak. Az elutasítást okozhatja párkapcsolati labilitás és a biztonságigény kielégítetlensége is. A tágabb családban előforduló fogyatékkal, vagy nem teljesen egészségesen született gyermek, a korábbi veszteségek – vetélés, halvaszülés – is manifesztálódhatnak így.
A szülők, ha nem akarják a kisbabát, vagy kétségeik vannak a szándékaikat illetően, sokszor erőteljesen hibáztatják magukat az érzéseik miatt, szégyellik, titkolják azokat. Pedig azt is érdemes tudni, hogy a várandósság idején ¬– különösen az első harmadban – természetesnek tekinthető az ambivalencia, a kétség. Nagyon sok szülő teszi fel a kérdést: „biztos, hogy akarom?” „jó szülő leszek?”, „képes leszek kihordani, megszülni, gondoskodni, biztonságot nyújtani magamnak, a páromnak, a kibővült családnak?”. Mindenki ekkor szembesül azzal, hogy a korábbi élete gyökeresen meg fog változni és az új élet érkezésével rengeteg dolgot meg kell tanulnia elengedni, ami egyfajta gyászfolyamat. Az a jó, ha a kétségek megfogalmazhatóak, kimondhatók, mert ez által feldolgozhatóvá válnak, és nem terhelik később sem a szülő-gyermek kapcsolatot.

Hosszú távú hatások
A szülők kevésbé érzékeny reakciói Láng András szerint hosszú távon is éreztetik hatásukat, és a gyermekben egész életére megmaradhat az elutasítottság érzése, ami akár sejtszinten is beépül a szervezetbe. Feldmár András Tudatállapotok szivárványa című előadáskönyvében leírja, hogy azok a serdülők, akiket anyjuk abortálni próbált, a próbálkozás évfordulóján követtek el öngyilkosságot. Az ilyen körülmények közt fogant gyermekek felnőttként az elutasítottsággal többféle módon is próbálkozhatnak megbirkózni, állítja Láng András: visszahúzódás, társfüggőség is lehet következmény. Ezek mellett az elutasított személy egyfajta „destruktív jogosultságot” is felhalmozhat, mivel számára csecsemőként – az emberi kapcsolatok etikája szerint – „jár” a szeretetteljes gondoskodás, ennek elmaradása esetén feljogosítva érzi magát, hogy ezen a területen a hiányból fakadó igényeit erőszakos módon elégítse ki: antiszociális, erőszakos személyiség alakulhat ki.

Matejcek és Dytrych 220 olyan gyermeket követett nyomon fiatal felnőttkorukig, akikkel az édesanyjuk 1961-1963 között kétszer volt abortuszbizottság előtt, de végül mégis megszülettek. Összehasonlítva olyan csoporttal, ahol az édesanya nem járult abortuszbizottság elé, sokkal kevésbé értékelték pozitívnak az életet, szignifikánsan gyakrabban érezték azt, hogy a gondok és problémák túlnőnek rajtuk, a szüleik elégedetlenek velük, gyakrabban váltak súlyos bűncselekmények elkövetőivé, kezelték őket alkoholizmussal és érezték azt, hogy szexuális életük és párkapcsolatuk csalódást okoz számukra.

Elég „elég jónak” lenni

A szűkebb-tágabb környezet, a média is erőteljes nyomást gyakorol a szülőkre. Az egész világ azt sulykolja, hogy a jó szülőség kritériuma az, hogy a legjobbat, lehetőleg mindent képesek legyünk megadni a születendőnek. Ez nagyon sok esetben igen komoly anyagi áldozatot jelent, amit csak pluszmunkákkal lehet előteremteni, és az együtt tölthető minőségi idő rovására megy, csökkentve az esélyét a pár érzelmi egymásra hangolódásának, a támogatásnak. Az anyagiak biztosításán túl elég gyakran tudatosan törekednek a kismamák és kispapák, hogy ne kövessenek el „hibákat”, amelyeket a szüleik elkövettek, illetőleg pótolják a gyerekként megtapasztalt frusztráló hiányokat. Ezek ugyan tiszteletre méltó törekvések, de nem könnyítik meg a leendő szülők helyzetét, ezért is fontos, hogy merjenek segítséget és támogatást kérni már a gyermekvállalás időszakában, hangsúlyozza Hadházi Éva. A nem kívánt terhesség megelőzhető hatékony egészségneveléssel és szexuális felvilágosítással, a társas kapcsoltok erősítésével. A párkapcsolat, a család, a szociális háló fontos erőforrások, de ha nem működnek, stresszforrássá válnak. Ilyenkor a professzionális segítségnyújtás áll rendelkezésre: tájékoztatás, szülőségre való felkészítés (tréning), anya-magzat kapcsolatanalízis, baba-mama terápia. Utóbbira van képzés itthon is, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen; perinatális (szülés időszaka körüli) tanácsadó szakembereket pedig az ELTE-n képeznek.

Egy fontos dolgot azonban tartsunk szeme előtt: az ideálisnak vélt szülőség kialakítása, a tökéletesség esetleg ideig-óráig elérhető, de hosszú távú fenntartása nem lehet cél. Mindenkinek joga van, hogy várja a gyermekét és várt gyermekként születhessen meg, de magának kell kialakítania azokat a feltételeket, amelyek közt lehetővé válik számára a kisbaba elfogadása és – Winnicott szavaival élve –az „elég jó anyaság” és apaság vállalása és megtapasztalása.

A nem kívánt gyermek és a halálösztön
Ferenczi Sándor – aki Freud tanítványa és követője volt – már az 1900-as évek elején komolyan foglalkozik a kérdéssel. A nem kívánt gyermek és az ő halálösztöne című tanulmányában kifejti, hogy az anya negatív érzelmei, a családban bekövetkező negatív események (apa halála, súlyos betegsége) hatással vannak az a magzatra. Szerinte, ha az anya nem ellensúlyozza szeretetével a mindenkiben munkáló halálösztönt, a magzat rosszul fejlődik, később pszichoszomatikus betegségekre, aszociális viselkedésre, destruktív (kriminális és/vagy önsértő) késztetésekre lesz hajlamos. Lényegében arra hívja fel a figyelmet, hogy az magzat „megérzi”, hogy anyja szereti-e vagy sem.

Eset, ami nem is ritka

Hadházi Éva egy olyan esetet említ, amikor a szülők nagyon csalódottak voltak a baba nemét illetően. Az anya és apa is kislányt szeretett volna, de a születendőről minden kétséget kizáróan kiderült, hogy fiú lesz. Az anya kétségbeesését csak fokozta, hogy bár akarta szeretni a gyermekét, nem volt rá képes. Bevallása szerint nem tudott kapcsolatba kerülni, foglalkozni vele. A terápia során elmesélte, hogy őt magát fiúnak várták, az édesanyja azért ment hozzá az apjához, hogy gyermeke lehessen, egy fekete hajú kisfiút szeretett volna, ő pedig egy szőke kék szemű kislánynak született. A későbbiekben is folyamatosan elégedetlenek voltak vele a szülei, idegennek érezték, mintha a „Marsról jöttél volna”, mondták neki. Később is ellenezték minden döntését, beleértve a párválasztását is. A férjének volt már egy iskolás kislánya a korábbi házasságából, akit hároméves koráig elsődlegesen ő gondozott, de mióta elvált, az ex-felesége eltiltotta még a látásától is. Ő is csak kislányt tudott elképzelni magának. Az anyában egy tudattalan vágy volt arra nézve, hogy újraélje a kislánykorát, az apa pedig a kislányához fűződő kapcsolatát szerette volna újraírni. A születendő gyermek feladata lett volna kielégíteni a szülők érzelmi szükségleteit, tudattalan vágyait. Ahogy kezdtek tudatosulni ezek az elvárások, úgy lettek képesek elfogadni a kisfiú érkezését és egyre jobb kapcsolat kialakítani a még meg sem született babával.