Vannak divatos nyaralási célpontok, és ahogy a divat változik, változnak a helyszínek is. A nyaralás típusai – városnézés-múzeumlátogatás, vadvízi evezés, egzotikus tájak, stb... – mennyire jellemzőek-e ránk? Lehet foglalkozásfüggő, hogy milyen módon nyaralunk?

Hogy milyen nyaralást választ az ember, természetesen sokat elárul a személyiségéről. Dzsungelfelfedezés vagy zalakarosi termálfürdő, az életkoron túl számos igény eredője is. Szondi Lipót szerint a személyiségünk rejtett jellegzetességei a választásainkban mutatkoznak meg legnyilvánvalóbban. Ösztöneinkkel harmonizáló munkát és társat választunk például, és úgy alakítjuk életünket, hogy mélyebb szükségleteink lehetőleg a társadalom számára elfogadható módon elégülhessenek ki. Ugyanez vonatkozik a nyaralásra is, ha az ember nem kizárólag az útitársaihoz vagy az aktuális divathoz alkalmazkodik, megjelennek mélyebb igényei is. Az általános vérmérsékleti, temperamentumbéli tulajdonságok meghatározóak persze, de ezt színezi, hogy általában azok a szükségletek sürgetőbbek, melyek aktuálisan háttérbe szorulnak. Az állandó mozgásban megfáradt dolgozó például rendszerint statikusabb pihenést választ, a könyvtárba vagy irodába zárt fiatalember viszont hajlamosabb lehet aktívabb utazással, bulizással levezetni a felgyülemlett energiát. Erősen befolyásolja a döntést az is, hogy milyen úti cél és körülmények szokásosak abban a közegben, ahol az illető mozog, így lett például Barcelona és London után most Berlin a fiatal európai entellektüelek Mekkája.

Az „összezártság” – akár családtagokkal, akár már régi, bevált barátokkal – lehet konfliktus forrása is, hiszen a hétköznapokban nem kényszerülünk együtt lenni éjjel-nappal. Találkozott már ehhez hasonló problémával?

Az utazás közbeni állandó együttlét természetesen sok feszültséget gerjeszthet, hiszen intenzívebb az egymásra utaltság, gyakrabban van szükség az érdekek egyeztetésére. Érdemes tehát „pihenőidőket” beiktatni, amikor kicsit különválunk az útitársaktól. Utazás közben számos olyan folyamat is zajlik ugyanakkor, amely az összetartozás érzését erősíti. Ilyen például az a tény, hogy közösen kell megbirkózni külső kihívásokkal. Ez erősíti a „mi érzést”, és csökkenti a versengést is. Nem véletlen, hogy gyakran életen át tartó barátságok szövődnek amúgy teljesen különböző katonatársak között. A közösen átélt kellemes élmények pedig tudattalanul is összekapcsolódhatnak a közben jelen levő társsal, ezzel hosszú távon is növelve a szimpátiát. A szoros együttlét során gondolatilag és hangulatilag is fokozottan egymásra hangolódhatnak az útitársak, a lelkesedni képes, nyitott partner például nagyban fokozhatja az élményeket, míg a morgolódó, kákán is csomót kereső, feszültséget gerjesztő partner bennünk is hasonló érzéseket erősítve tönkreteheti a nyaralást.

Érdekes ugyanakkor, hogy az egymás közötti szerepleosztás mennyire megváltoztathatja a nyaralók viselkedését. Amikor például egy önállótlan, szorongó ismerősöm egyszer a határozott, erőszakos vőlegénye helyett egyik még magánál is aggodalmaskodóbb barátnőjével indult nyaralni, meglepetten tapasztalta, hogy automatikusan átvette az irányítást, ő lett, aki magabiztosan intézi az ügyeket, és szinte képtelen volt aggodalmaskodni.

Van olyan, akinek nincs szüksége nyaralásra, akinek az élete maga is egy „nyaralás”, mert a munkája olyan kreatív és változatos? Gondolok itt a művészemberre, tudósra, aki a hivatásának él, és nem vágyik arra, hogy kiszakadjon a megszokott miliőből.

Minél nagyobb erőfeszítést kíván, hogy a külső-belső elvárásoknak megfeleljünk, minél kevésbé felel meg a munkánk, az életvezetésünk a valódi értékeinknek, szükségleteinknek, annál könnyebben fáradunk el, annál gyakoribb és radikálisabb „kiugrásokra” van szükségünk. Szemléletes illusztráció erre, ami Mihállyal történt az Utas és holdvilágban. Őt valódi énjétől idegen, évtizedes irodista életvezetésének fáradtsága döntötte le lábáról, amikor kiszabadult Itáliába, ahonnan emiatt sokáig nem is volt hajlandó hazatérni. De saját magunk is hasonló élményeket élünk át nap mint nap, amikor inkább más emberek életébe helyezkedünk bele egy-egy regényt olvasva vagy csak szimplán mindenről el akarunk feledkezni valamilyen együgyű tévéműsorra meredve.

Aki tehát a személyiségével összhangban él, és a munkájába feledkezve rendszeresen megtalálja az életét meghatározó célt és örömforrást, annak sokkal kevésbe van igénye a nyaralásra is.